Blog – Varga Árpád Zsolt blogja az Image HD Stúdió életéről.

Sok évi keresgélés és hosszú előkészületek után végre megvalósulhatott, hogy a stúdiónk által gyártott dokumentumfilmjeink elérhetővé váltak fizetős tartalomként a weboldalunkon a Prémium filmek fül alatt. Ehhez meg kellett újítanunk a weboldalunkat is. A Prémium filmek fül alatt lenyíló filmeket rövid ismertetővel láttuk el és filmenként 6 dolláros PayPal utalással lehet a filmeket megtekinteni. Lehet forintban is fizetni, a PayPal 6 dollár értékben fogja levonni a megfelelő Forint összeget. A fizetéshez szükséges regisztráció után 1 napig tekinthetőek meg a filmek. (2021.12.21.)

A Születés Jogán című Czene Ferenc életét bemutató dokumentumfilmünk 2019. október és novemberi Amerikai bemutatóról olvashatnak a képekre kattintva.


   

  

A San Francisco-i filmbemutató plakátja.

A X. Bujtor István Filmfesztiválon A Születés Jogán című dokumentumfilmünk a szakmai zsűri értékelése alapján a Legjobb Portré Dokumentumfilm Különdíját kapta. Köszönjük az 5 tagú zsűrinek az elismerést! A cikkek fotóira kattintva elolvashatóak az erről megjelent cikkek a neten.

  

A képen a X. Bujtor István Filmfesztivál zsűrije és a díjazott alkotók láthatók. 

A Születés Jogán! című Czene Ferenc éltéről készített 108 perces életrajzi dokumentumfilmünk bejutott a X. Bujtor István Filmfesztivál Programjába! 

A Születés Jogán! című Czene Ferenc életéről készített 108 perces életrajzi dokumentumfilmünk nevezésre került a X. Bujtor István Filmfesztiválra, amely 2019. augusztus 17-20-ig kerül megrendezésre Balatonszemesen (Link: ide katt.), valamint a (BIDF) Budapesti International Documentary Festival-ra, amely 2020 januárjában kerül megrendezésre szintén Budapesten (Link: ide katt.) Várjuk az előzsűrik visszajelzéseit

A Születés Jogán! című dokumentumfilmünk hódmezővásárhelyi bemutatója után készült az Amerikai Magyar Hírlap (Los Angeles) összefoglaló cikke, valamint a Délmagyarország újság cikke a fotókra kattintva olvashatók!

  

A Születés Jogán! című életrajzi dokumentumfilmünk harmadik bemutató állomása volt 2019. Március 21-én Hódmezővásárhelyen a Mozaik Mozi, amely a Kultik Magyar Mozihálózat tagja. (A Gyulai és a Kunágotai bemutatókról olvashatsz lejjebb.) A bemutatót nagyon vártuk, mert az egész estés dokumentumfilmünk mozi film tulajdonképpen. Mozira is terveztük és a bemutatott DCP kópia kiválóan adta vissza a film hangulatát. A közönség soraiban ültek sokan olyan emberek, akik nem ismerték Czene Ferencet és 25-30 fiatal is eljött megnézni a filmet ami nagy hatással volt rájuk. Köszönjük Szabó Krisztiánnak a Mozaik Mozi tulajdonosának és a mozi teljes személyzetének a sok segítséget és a bemutatási lehetőséget. A bemutató sorozat nagy sikert aratott mindhárom városban és bízunk abban, hogy az országos és nemzetközi filmszemléken is sikert fog aratni. A további tervezett bemutatók Budapest és Los Angeles lesznek, amiket nagyon várunk. Most az angol nyelvű változat elkészítése a feladat, melynek azonnal neki is látunk. (Fotó: Image HD Stúdió)

A Születés Jogán! című dokumentumfilmünk bemutatói sorozata folytatódott 2019. Március 20-án Gyulán, a Gyulai Várszínház kamaratermében. A Gyulai közönség sok barátból és ismerősből állt, de eljöttek olyan emberek is, akik nem ismerték csak hallottak Czene Ferencről. A bemutató után tartott beszélgetésben nagyon sok érdekes hozzászólás hangzott el, ami mindazt igazolta, hogy a film egy rendkívüli ember életútját mutatta be sikeresen és rendkívüli hatással. Köszönjük Elek Tibornak a Gyulai Várszínház igazgatójának a lehetőséget, hogy bemutathattuk nála a filmet. (Fotó: Rusznyák Csaba – Gyulai Hírlap)

A Gyulai Hírlap cikke, valamint a fotógaléria a képekre kattintva olvasható, megnézhető.

 

Bemutattuk a Születés Jogán! című Czene Ferenc életéről szóló életrajzi dokumentumfilmet Kunágotán. A Kunágotai Művelődési ház majdnem megtelt. A bemutatóra Magyarországra utazott Czene Gizella, Czene Ferenc lánya is, aki először látta a filmet.  A közönség nagy szeretettel fogadta a filmet és hozzászólásaikban méltatták Czene Ferencet és az alkotást. Köszönjük Gábor László helytörténész úrnak a filmhez és a bemutatóhoz nyújtott segítségét. Emlékezetes és sikeres este volt ez mindannyiunk számára. (2019.03.19. Fotó: Tölgyesi Ágnes)

Születés Jogán! című életrajzi dokumentumfilmünk Czene Ferenc életéről elkészült! A film bemutatója a plakátokon látható időpontokban lesz Kunágotán, Gyulán és Hódmezővásárhelyen! A film előzetese megtekinthető ide kattintva. (2019.03.10.)

    

A film bemutatójáról megjelent Kunágotai újság cikke és a szórólap, amin a plakát és a hátoldalán lévő írás olvasható, amivel a filmet hirdettük mindhárom városban. (2019.02.18.)

 

A két és fél hónapos Los Angeles-i utam során olyan kincset kaptam a Ronald Reagan Presidential Library-tól, amit meg kell osszak mindenkivel. Természetesen ez a dokumentum is benne lesz A Születés Jogán! című Czene Ferenc életéről szóló dokumentumfilmben. A döbbenetes számomra az, hogy eredeti példányt kaptam a könyvtártól. Hálás köszönet érte! (2018.10.10.)

2018. Szeptember 5-én kiutaztam Los Angelesbe, hogy dokumentumokat kutassak fel a Czene Ferenc életéről szóló dokumentumfilmhez. A két és fél hónapig tartó utazás alatt 5000 Mérföldet mentem a barátom kocsijával úgy, hogy nem hagytam el Los Angeles városát. A dokumentumfilmben láthatóak lesznek azok az archív, itthon még soha nem látott dokumentumok amiket az utam során sikerült megkapnom a filmhez. Czene Ferenc gyermekei, Czene Sándor és Czene Gizella valamint Gizella  fia, Anthony Arenas is segítették az utamat. Köszönet érte! A fotó a Los Angelesben lévő Egyesült Magyar Házban készült. (2018.09.10.)

 

Az Amerikai Magyar Hírlap két írása Czene Ferenc búcsúztatásáról és a Los Angeles-i 2018 szeptember 5-től november 15-ig tartó utamról, amely a filmhez dokumentumok gyűjtéséről szólt.

 

Elment az utolsó aláírója a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház alapító okiratának.

2018.06.28-án, magyarországi idő szerint este 7 óra után a Gyulai Kórház-ban szívelégtelenségben 82. életévében elhunyt Czene Ferenc a Los Angeles-i magyarság egyik meghatározó alakja. Kunágotán született 1936. március 19-én. Az általános iskolát Kunágotán végezte. Budapesten a Kandó Kálmán Elektromérnöki Technikum esti tanfolyamára járt.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharcban aktívan részt vett Budapesten, majd menekülni kényszerült. Az országot Nickelsdorf (Hegyeshalom) térségében gyalog hagyta el 1956. november 29-én és Salzburgban ahhoz az ablakhoz állt, ahol a legkevesebben álltak. Így került az Egyesült Államokba 1957. április 10-én.
Los Angelesbe érve rögtön kapott munkát a Pachmayr Sports Equipment Factory-nál mint finommechanikai műszerész, esztergályos, ahonnan átment az akkor induló és később világhírűvé vált Panavision kamera gyártó céghez, ahol részt vett a 65 mm-es filmkamera kifejlesztésben. Dolgozott később a Precise of California vállalatnál akik beszállítottak alkatrészeket a NASA-nak a Surveyor 1 űrprogramhoz.
Nagy hatással volt rá Dolinszky János beszéde Los Angelesben, ami arra sarkalta, hogy vegyen részt a Los Angelesben élő Magyarság megszervezésében, politikai életében. A Dr. Boer Béla vezette Magyar Ház Főtitkáraként feladatul kapta 1967-ben az Öreg Amerikai Magyar Családok Szervezete és a Magyar Atlétikai Klub még élő tagjainak felkutatását és aláírásuk megszerzését, ne hogy jogutód nélkül maradjon a Los Angeles-i Magyar Ház. Az általa összegyűjtött aláírások és dokumentumok benyújtása után 1969. január 9-én Kalifornia Állam által kiadott okmány alapján a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház hivatalos Non-Profit szervezetté vált. E dokumentum utolsó élő aláírója volt Czene Ferenc. 1967-től másik feladatot is kapott. A Los Angeles-i ’56-os Emlékmű építésének a vezetését, amely 1969-ben felavatásra került, és amely a világon a második legmagasabb 56-os emlékmű, jelképesen 56 láb magas. A kaliforniai magyarságot számtalanszor képviselte Washington D.C.-ben. Meghívta és megszervezte 1990-ben az új szabadon választott miniszterelnök, Antal József látogatását Los Angelesbe. Ekkor töltötte be a Dél-Kaliforniai Magyar Szervezetek Tanácsának az Elnöki tisztét. 1990-től évente rendszeresen félévre hazajárt. 1992-ben a kárpótlásból visszakapott földjén Gyula és Békéscsaba között elkezdte építeni a Czene Tanyát, ami a „Szabad Gondolatok Otthona”-ként fogadta mindig az arra járót a világ bármely pontjáról. Rendszeresek voltak 1994-től a az ötórai teák, a szalonna sütések, a tárlatok és tudományos találkozók, a gyereknapok. Neszlényi Judittal együtt ötletgazdája és főszervezője volt a Gyulai Zenei Napoknak 17 éven keresztül. Czene Ferenc egész életében munkálkodott, sohasem pihent, mindig, mindenek előtt a legfontosabbnak tartotta a szabad Magyarországot és hitt ennek bekövetkezésében.

Olyan embert veszített el a Los Angeles-i Magyarság és Magyarország, akinek életében a legfontosabb volt a hazája.
Gyászolja őt a Családja, gyermekei és unokái, barátai, és hisszük, hogy minden őszinte magyar érzelmű ember.

A Czene Ferenc életérő készülő dokumentumfilmünk bemutatója 2019. március 19-i héten lesz a terveink szerint Kunágotán, Gyulán és Hódmezővásárhelyen. A filmhez a szükséges archív filmanyagokat októberben és novemberben az Egyesült Államokból szerezzük be. A film bemutatójáig novembertől a film vágása fog zajlani. (2018.08.01.)

2017 szeptember 27-én szerdán a Cseresnyés kollégium meghívására Hódmezővásárhelyre érkezett Czene Ferenc 56-os forradalmár akiről életrajzi dokumentumfilmet készítünk. A diákokkal történt találkozást és beszélgetést színesítette a dokumentumfilmünkből bemutatott 56-os filmrészletek, amelyek az életrajzi dokumentumfilmünk eddig vágott filmrészletei voltak. A négy részlet, a hazaérkezés 1990, 1956 és a menekülés az új hazába történt érkezéssel, 1966 a tizedik évforduló Los Angelesben, és egy érdekesség, amikor a NASA-nak bedolgozó cégnél volt műhelyvezető. Ide kattintva látható az egyik filmrészlet. A találkozóról két helyi internetes hírportál a következőképpen számolt be, a képekre kattintva olvashatóak a cikkek. 

 

2017 júniusában a Lánchíd Rádió szegedi szerkesztője Dicső Anikó készített velem egy szakmai, életrajzi interjút ami 5×15 perc lett. Nagy öröm a számomra, hogy a kb. 90 percben megoszthattam az életem sok érdekes eseményét és fordulatait és bízom benne, hogy érdekesnek találjátok majd. (2017.07.17.)

2017 március 5-én került sor Los Angelesben A Los Angeles-i Kárpátok története című 52 perces dokumentumfilmünk Amerikai bemutatósorozatának első állomásán a film bemutatójára. Az Egyesült Magyar Házban megtartott Premierre nagyon sokan eljöttek és álló tapssal köszöntötték a film végén feljövő stáblistát! Nagy öröm volt számomra, hogy amerre vittük a Nyugati-parton a dokumentumfilmünket, (Los Angelesben két helyen, majd Phoenix-Arizona, San Francisco-Portola Valley, végül San Diego) mindenütt nagy sikert aratott a film. A hódmezővásárhelyi Vásárhely 24 három cikkben is beszámolt a film útjáról, a képekre kattintva a cikkek elolvashatóak! A középső cikket az Amerikai Magyar Hírlap is átvette és közölte! (2017.04.01.)

Nagy örömünkre szolgált, hogy Halmy György filmrendező felkérésére a Medve színpad hódmezővásárhelyi előadását a Telin TV Szeged, a Vásárhelyi Televízió Hódmezővásárhely, valamint az Image HD Stúdió koprodukciójában elkészíthettük. A televíziós felvétel 5 kamerával készült és a Magyar Televíziós színházfelvételi tapasztalatokat elővéve vezető-operatőrként, és a felvett anyag összedolgozásával, fényelésével vágóként is megbízott Halmy György rendező. Mindkét televízió képernyőjén látható lesz a teljes 72 perces színházi felvétel, amelyről bizton állíthatom, hogy igazi kulturális színházi élményt nyújt majd a nézőknek. (2016.12.05)

A Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilmünk Los Angeles-i bemutatója 2017 március 5-én lesz, erről állapodtunk meg a Los Angeles.i Kárpátok Néptánccsoport vezetőségével. A helyszín leszervezése folyamatban van, Lívia, Tomi és Csaba is elmondta, hogy az 50 évet bemutató dokumentumfilmnek méltó bemutatót kívánnak szervezni Los Angelesben. A pontos helyszín még nincs meg, de amint leszervezésre kerül, azonnal nyilvánossá tesszük.  (2016.11.15.)

1956 hatvanadik évfordulójára 2016 október 22-én este fáklyás felvonulással emlékeztek meg 1956 hőseire Hódmezővásárhelyen. Erről a megemlékezéséről készítettünk egy kisfilmet, ami megtekinthető ide kattintva. Vagy a Youtube oldalunkon itt. (2016.10.23.)

A Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilm hódmezővásárhelyi filmbemutatója a Cseresnyés Kollégiumban került megrendezésre 1956. A megmaradás 60 éve Los Angelesben címmel. A vetítésen több mint 200-an vettek részt és a Promenád.hu valamint a Vásárhelyi Televízió is beszámolt. A képekre kattintva a megjelent cikk illetve a Híradó tudósítás megtekinthető. Nagy öröm volt számomra, hogy Czene Ferenc 56-os forradalmár és Anna Lynn Reeves Los Angelesben élő filmkritikus is eljött a megemlékezéssel egybekötött filmvetítésre.  (2016.10.16.) 

 

A Los Angeles-i Kárpátok Néptáncegyüttes 2015-ben, San Pedro-ban a Warner Grand Theatre-ben megtartott 50. évi Gálaműsoráról készült 2×45 perces Gálafilm bemutatója 2015 szeptember 18-án a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban megtörtént. A vetítéssel egybekötött beszélgetésről beszámolt a Vásárhely24 és az Amerikai Magyar Hírlap is.  

 

A XII. Göcsej Filmszemlén elért harmadik díjról beszámolt a Vásárhely24 és a Délmagyar újság is, a megjelent cikkek a képre kattintva olvashatóak. (2016.09.25.)

 

A Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilm bekerült a XII. Göcsej Filmszemle versenyprogramjába és a Filmszemlén Dokumentumfilm kategóriában az előkelő III. Díjat kapta meg. A képekre kattintva megnyithatóak azok a weboldalak amik erről számolnak be. A baloldali fotóra kattintva megnyílik az az oldal ami az elmúlt 12 év díjazottjait mutatja, ebben szerepel 2014-től a X. Göcsej Filmszemlétől a nevezett filmjeink listája is amik díjat nyertek ezen a filmszemlén. (2016.09.20.)

  

 

A Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilmünk nevezésre került a XII. Göcsej Filmszemlére, melyet 2016. szeptember 15-16 rendeznek meg Zalaegerszegen. Meglátjuk bekerül-e a versenyprogramba. Várjuk a zsűri döntését. (2016.09.03.) 

A Los Angeles-i Kárpátok története című 52 perces dokumentumfilmünk elkészült. A két évig tartó tervezés és forgatások, majd 4 hónapig tartó vágás mely elég nehéz feladat volt, tekintettel az 1,3 Terra helyet foglaló nyersanyag és az 50 év átlátása miatt, a kitartó munka végül meghozta eredményét. A Kárpátok dokumentumfilm nevezésre került a XII. Göcsej Filmszemlére és a Hódmezővásárhelyi bemutatón túl Los Angelesben is bemutatásra kerül a film még ebben az évben.

Los Angees-i Kárpátok története című 52 perces dokumentumfilm

A Los Angeles-i Kárpátok Néptáncegyüttes novemberben felvett 50. évi 2 x 45 perces Gálaműsora a Duna TV Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőjénél van megtekintésen. Várjuk a döntést.

Levetítésre került 2016 április 13-án Hódmezővásárhelyen és 2016 április 15-én Los Angelesben a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban a Tábori levelezőlapok Erdővárosból című 40 perces dokumentumfilmünk. Mindkét vetítés sikeres volt, a megjelent diákok és a Los Angeles-i Magyarság pozitív véleményekkel zárták a vetítést. Nagyon érdekes volt számomra, hogy a vetítés után a diákok még több mint egy órát maradtak és beszélgettek velem és Erikával. A Hódmezővásárhelyi vetítésről a Promenád hírportál, míg a Los Angeles-i vetítésről az M1 tudósítója Lukóczki Gábor számolt be. A film jelenleg a Duna TV Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőjénél van megtekintésen. A Hír TV Vetítő című dokumentumfilm műsor felelős szerkesztője már döntött, megvásárolják bemutatásra a filmet. A bemutatás időpontjáról még nincs döntés. (2016.04.22.) 

Felkérést kaptam a Hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégiumtól, hogy április 13-án a diákoknak vetítsük le a Tábori levelezőlapok Erdővárosból című dokumentumfilmem, melynek nagy örömmel teszünk eleget. Külön öröm számomra, hogy Előd Erika a film egyik szereplője Budapestről leutazik a vetítésre, hogy beszélgessen a diákokkal. A Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban április 15-én kerül vetítésre ugyanez a film, ahol Előd László producer társam képviseli majd a filmet. Mindkét vetítés nagyon fontos a számunkra. (2016.03.01.)

Tábori levelezőlapok Erdővárosból Varga Árpád Zsolt  

Levetítésre került a Tábori levelezőlapok Erdővárosból című 40 perces dokumentumfilmünk Los Angelesben az Amerikai Magyar Baptista Gyülekezetben 2016 február 3-án. A vetítés rendben zajlott, a filmet Előd László a film producere képviselte. A megjelent közönség a vetítés után a filmmel kapcsolatban beszélgetett és többen elmondták milyen emlékeket elevenített fel számukra a film. Nagyon örülünk, hogy ez a dokumentumfilmünk is bemutatásra került Los Angelesben. (2016.02.05.)

A következő szöveggel hirdette a Facebookon a Tábori levelezőlapok Erdővárosból című 40 perces dokumentumfilmünk Los Angeles-i vetítését, bemutatóját az általam is nagyra becsült Novák József Baptista lelkész: Varga Árpád Zsolt különdíjas történelmi dokumentumfilmjét 2016. február 3-án, szerdán este 6-kor vetítjük. American Hungarian Baptist Church – Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet 2212-18 S Fremont Ave., Alhambra, CA 91803 – itt: American Hungarian Baptist Church – Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet. – Köszönjük! (2016.01.20.)

Schachinger Líviával a Los Angeles-i Kárpátok Néptáncegyüttes vezetőjével készített interjút a Bocskai Rádió, melyben beszél a Kárpátokról készülő dokumentumfilmről is. A képre kattintva az interjú elolvasható.

A Köztársasági Elnöktől kapott emléklap, és idén ismét felkértek, hogy tanítsak. Személyes hangvételű írást kértek tőlem bemutatkozásként. Ezt olvashatjátok ha rákattintotok a weboldalképre és bejön az iskola oldala.

   

Hazatérve a Kárpátok dokumentumfilm Magyarországi forgatásai következtek és a leforgatott anyag fantasztikus életutakat tárt fel. Nem csak azért mert a néptánccsoport Los Angelesi története, hanem mert 1956 hatvanadik évfordulóját ünnepeljük 2016-ban és ez a film méltó emléket állít 1956-nak is.

  

2015 november 5-től két hétre Los Angelesbe utaztam a Kárpátok Néptáncegyüttes Gála műsorát vettük fel 5 kamerával, melyből rövidesen elkészül a 90 perces teljes Gálafilm. A Gála film mellett azonban tudtuk folytatni a Kárpátok 50 évét bemutató dokumentumfilmet és Czene Ferenccel is sikerült forgatni.

  

A két hét alatt több cikk is megjelent a Vásárhely24 és az Amerikai Magyar Hírlap jóvoltából mely egy példányán belül három rövid cikket is írt. Az első kettő a Gáláról és a készülő dokumentumfilmről szólt, míg a harmadik a Máriás film bemutatójáról, melyet a Los Angeles-i Magyar Házban szerveztek meg egy közönségtalálkozóval egybekötve. Az est moderátora Anna Lynn Reeves volt aki nagyszerűen irányította a félórás beszélgetést. 

  

A Vásárhely24 második cikkére kattintva az oldalon letölthető a teljes Amerikai Magyar Hírlap lapszáma pdf-ben amiben a cikkek olvashatóak.

    

 

A Délmagyar újság interjúban az Erdőkertesi filmbemutatóval kapcsolatban beszélgettünk, ugyanakkor a terveimről is szó esett. Meglepődtem, hogy a tervek jobban érdekelték az újságírót, mint a filmbemutató. 

Délmagyar cikke

Az Erdőkertesi Filmbemutató (2015.október 15.) nagyszerűen sikerült. Mindenki nagyon jól érezte magát, aminek külön nagyon örültem, hogy Előd László barátom is itt tudott lenni Los Angelesből a testvérével Erikával együtt aki a filmnek is szereplője volt. A bemutatóról készült néhány fotó mellett (alatt) a film rögtönzött plakátja és az Erdőkertesi Önkormányzat weboldalán megjelent programajánló linkje is megtekinthető. A rendezvényt Dr. Pásztor László Erdőkertes polgármestere nyitotta meg és a filmvetítés után az alkotók közül, akik el tudtak jönni bemutatkoztak. Az első képen mellettem Cseri Zsolt hangmérnök, Előd László mint a film producere és Csápenszki István fővilágosító látható. A két emlékmű aktivista, akik szintén szereplői a filmnek, Ujvári László és Csontó Sándor is szólt a megjelent közönséghez Dr. Pásztor László polgármesterrel együtt.

     

 

Az Amerikai Magyar Hírlapban megjelent újságcikk a X+1 Göcsej Filmszemléről tekintettel arra a tényre, hogy Előd László Magyarországra utazott a filmszemlére.

A X+1 (11.) Göcsej Filmszemlén a Control (of death) a Filmetűd kategóriában (ami a rövidfilm kategóriát jelenti) az Első Díjat kapta. A Tábori levelezőlapok Erdővárosból 40 perces dokumentumfilmünk pedig Különdíjat kapott. Aminek ennél is jobban örültem, hogy Előd László barátom hazautazott a Filmszemle kedvéért Los Angelesből és nem csak Ő, de a nővére Előd Erika aki a filmnek az egyik szereplője és Verebes Zoltán aki a film narrátora volt is eljött a filmszemlére velem. A díjak mellett ez egy nagyszerű nap volt így együtt négyünknek. A képekre kattintva a weboldalakon cikkek és a végeredmény olvasható. (2015.10.14)

Az első cikk a Vásárhely 24 oldalán. A X+1 Göcsej Filmszemle honlapja. 

A CONTROL (of death) és a Tábori levelezőlapok Erdővárosból című 40 perces (immár teljes) dokumentumfilmünk nevezésre került a X+I (XI.) Göcsej Filmszemlére amit október 10.-én rendeznek meg Zalaegerszegen. 

 

A Tábori levelezőlapok Erdővárosból című 22 perces dokumentumfilmünk nevezére került a XV. Lakiteleki Filmszemlére és a benevezett 71 alkotásból bejutott a szemle 26 filmet bemutató versenyprogramjába. Ez a filmszemle számomra nagyon tanulságos volt. Ahogy az egyik zsűritag bizalmasan a hazaindulásom előtt elmondta nekem, vannak témák amik soha nem fognak nyerni Lakiteleken, ez a filmtéma is ilyen. 

A Control (of death) című balesetmegelőzési filmünk bemutatásra került a közönségnek és átadtuk a rendőrségnek, hogy szabadon használják fel a baleset megelőzési programjaikban. Valamint vetítésre kerül majd a mozikban a filmek előtt és megtekinthető a Filmjeink fül alatt is. Az erről szóló írások a képre kattintva elérhetőek.

   

A Control (of death) forgatásáról megjelent írások.(Kattints a képre!)

   

A Control (of death) filmünk és a werkfilm linkje a Facebookon.

 

A Tábori Levelezőlapok Erdővárosból készülő dokumentumfilmünk 22 perces változata az Erdkertes emlékműavatás program része volt. Erről beszámolt a sajtó is, íme a cikkek a fotókra kattintva.

Erdőkertesi emlékműavatás  Promenád cikke Népszabadság online cikke Meghívó

A Savaria II. 2015 Sorsunk Van Különdíjas filmről megjelent sajtóhírek.

Délmagyarban megjelent cikk Vásárhely24 cikke a Savaria Filmszemléről Promenád cikke a Savaria 2015 Filmszeméről

FIlm.hu írása a Savaria Filmszemle díjazottjairól Napi Gazdaság beszámolója a Savaria 2015 Filmszemléről Infó Rádió beszámolója a Savaria 2015 FIlmszemléről

A II.Savaria Filmszemle 2015 versenyprogramjában (2015.06.12 és 13) a Némafilm kategóriában a szakmai zsűri a Sorsunk Van burleszk változatát Különdíjjal jutalmazta. Fontos megjegyezni, hogy nem osztottak első és második díjat, két különdíjat adtak ki csupán. A Sorsunk Van stábja ezt az elismerést, a díjat  hálásan köszöni!

II.Savaria Filmszemle Némafilm kategória Különdíj

A Savaria 2015 versenyprogram és a fotókra kattintva a weboldalak.

Savaria 2015 Program Savaria 2015 Díjazottak Savaria 2015 Díjkiosztó

2015-ben is indulunk a 2. SAVARIA FILMSZEMLÉN a Sorsunk Van – Burleszk változatával a némafilm kategóriában.

Vásárhely24 cikke a filmszemle előtt Promenád beharangozó a Savaria 2015 Filmszemléről

2015.02.25.-én (ma) Hódmezővásárhelyen levetítésre került a Cseresnyés Kollégiumban a Máriás film 52 perces változata. Nagyon örülök, hogy az aula erre a célra kialakított része teljesen tele volt, 50-60 diák és 4-5 tanár volt a vetítésen, néhányan állva nézték végig a filmet. Előtte Lelkes István szerkesztővel néhány szót mondtunk, én a filmről, Pista bácsi Máriás Ferencről. A vetítés után 10-15-en maradtak és beszélgettünk még. Nagyon fontos volt számomra, hogy a film végre levetítésre került diákoknak, akik nagyon tanulságosnak és fontosnak ítélték, hogy megnézhették a filmet.   

2015 januárjában megkezdtük a Los Angeles-i Magyar Kárpátok Népi Együttes 50 évéről szóló dokumentumfilmünk előkészületeit. A film tervezett címe: Kárpátok 50 – Kősziklákra Épült Tánclépések. Tervezett befejezése 2015 októbere.

50 éves a Los Angeles-i Kárpátok Néptánc Együttes

Rólam írták 2015 januárjában. Kattincs a képre és bejön a cikk weboldala.

Mártélyi Kavalkád 2005 Rockefeller klip Mártélyi Kavalkád Rockefeller klip 2005 Hódmezővásárhely 1994 Vásárhely kilp 1994 Egerszegi Krisztina Hódmezővásárhelyen.

Szavakkal el nem mondhatom, milyen jó érzéssel tölt el a tudat, hogy a Máriás filmet levetítették Hollywoodban. Gyerekkori álmom vált valóra. Számomra ez egy nagyon nagy dolog. Egy fontos tény.

Hungarian Doc. Film Fest of Los Angeles Program 2014 Promenád cikke a Los Angeles-i vetítéssel kapcsolatban  Vásárhelyi Hírek cikke a Los Angeles Film Fest-ről.Magyar Filmhét Angol nyelvű oldala A Los Angeles-i Máriás Film vetítésével kapcsolatos oldal Máriás Film Los AngelesbenHollywoodban a Máriás film Mozijegy vásárlás Máriás film Los Angeles-i vetítésének Facebook oldala Hollywoodban ezen az oldalon is megjelent a Máriás Film vetítése a NOHO 7 Programban

A Magyar Filmhét és a XIV Hungarian Film Fest of Los Angeles dokumentumfilm szekció weboldalai. Nagy megtiszteltetés, hogy a Magyar Filmhétre beválogatták a Máriás filmet a versenyprogramba. Ez azt jelenti, hogy a Máriás film az elmúlt 3 év legjobb dokumentumfilmjei között ott van. Külön megtiszteltetés, hogy beválogatta a filmet a Los Angeles-i zsűri is és vetítésre kerül Hollywoodban 2014 november 15-én délután 3 órakor. Cím: LAEMMLE NoHo 7 (a Universal Stúdió szomszédságában) 5240 Lankershim Blvd, North Hollywood, CA 91601. Kattints a képekre.

Laemmle NoHo7 North Hollywood

Hungarian Film Fest of Los Angeles Magyar Filmhét weboldalán a Máriás Film

A Magyar Filmhéttel kapcsolatban megjelent Máriás film cikkek linkjei. Nagy öröm volt látni a filmet Budapesten a MOM Parkban a Cinema Cityben nagy vásznon a Filmhét rendezésében. Kattints a képre.

Délmagyarország ujságcikke Vásárhely24 cikke a FIlmhétről Promenád cikke a Filmhétről

Ma (2014.10.02.) Hódmezővásárhelyen meglátogatott Czene Ferenc, a következő életrajzi filmem főszereplője. Czene Ferenc nem csak a barátom, de életútját ismerve nagy tisztelője is vagyok. Korrektsége, emberszeretete sok embernek mutathat utat. Kunágotai paraszt család gyermekeként soha nem fogalmazott másképpen, mint, „…Nem csináltam mást életemben, csak tettem a dolgom.” Ezzel az elvvel vezérelve létrehozta Los Angelesben az 1956-os emlékművet, melyet a magyarok összefogásával emelt 1969-ben, ahol a mindenkori Magyar Miniszterelnök beszédet mondhat a jövőben példát mutatva a múlttal. Közreműködött a NASA 1967-es űrprogramjában, ami a holdra szállást készítette elő. Főtitkárként segített megmenteni a Los Angelesben működő Egyesült Magyar Házat (1967-ben). Dolgozott a Panavision 70mm-es filmkamerán, részt vett a Washingtoni Fehér Házban azon a villásreggelin, ahol Ronald Reagan bejelentette a csillagháborús terveket. A rendszerváltáskor megszervezte Antal József Miniszterelnök Los Angeles-i látogatását 1990-ben. Életútja nem csak fantasztikus, de példamutató is, hiszen mindent a Magyarságért, a Magyarokért, a hazájáért tett. A vele készülő filmünk bővelkedik az archív filmanyagokkal, s terveink szerint Los Angelesben folytatódik majd a forgatás az eredeti helyszíneken, hogy egy teljes képet kapjunk ennek a rendkívüli embernek az életútjáról, az emigrációs évekről. Nagy örömmel fogadtam Hódmezővásárhelyen mint régi barátomat a súlyos szívműtéte után. Örömmel láttam, hogy kedélye és egészsége erőre kapott, orvosai ellenőrzése mellett további terveket sző, ami egész életét jellemezte. Mindig öröm vele találkozni és beszélgetni, minden percben tanul az ember valamit tőle.

 Czene Ferenc és Varga Árpád Zsolt Czene Ferenc az Image HD Stúdióban Czene Ferenc Hódmezővásárhelyen

Megjött az email, a Máriás film szerepel az októberi filmhét versenyprogramjában (2014.10.11.-től). Köszönjük, nagy megtiszteltetés ez nekünk!

Ma kaptam a hírt (2014.09.13.) Los Angelesből, hogy a Máriás filmet a zsűri beválogatta a versenyprogramba. Ez azt jelenti, hogy vetítésre kerül a szemle idején a film Hollywoodban.

A Máriás filmet neveztük az októberben megrendezésre kerülő Magyar Filmhétre és kiküldtük Los Angelesbe a 14. Hungarian Film Festival Los Angeles – fesztiválra, melyet novemberben rendeznek a filmek fővárosában. A zsűrik döntéseit várjuk, beválogatják-e a filmet a versenyprogramokba.

Délmagyarország cikke Vásárhely24 cikke SzegedMa cikke Erdö-Mező online cikke

Két és fél hónap folyamatos munkával elkészítettük a Máriás film angol nyelvű feliratos változatát.         A feliratos előzetes megtekinthető a Filmjeink fül alatti linken. 

Port.hu TV műsoradatlap

IMDB adatlap Promenád.hu átvett cikke HírTV Programban

Július 13.-ára módosította a szerződést a HírTV a Vetítő című műsorában történő vetítéssel kapcsolatban. Ismétlés július 13. 14:05 és július 19. 21:05. HírTV, Vetítő. 

Varga Árpád Zsolt 2014 Göcsej Filmszemle Fődíj

A X. Göcsej Filmszemle Fődíját kaptuk a Zalaegerszegi Filmszemlén. Mint Halmy György filmrendező elmondta: „A Máriás film a Magyar Filmtörténelemben az első film amely osztott képmezővel filmként tökéletesen működik.” Köszönjük az elismerést és hogy ott lehettünk, részt vehettünk ebben a szoros mezőnyben. Bevallom a beadott közel száz filmből a zsűri 50-et válogatott be és abból kb. 20-at néztem meg. Ebből 5-6 nagyon tetszett és igazán jól megcsinált film volt. A díjkiosztó után beszélgettünk mi filmesek és azt mondta szinte mindenki, hogy a zsűri reálisan azokat a filmeket tüntette ki, amik igazán megérdemelték, jó döntéseket hozott. A zsűri tagjai voltak Koltay Gábor Balázs Béla Díjas Filmrendező, Halmy György Filmrendező és Medveczky Balázs az MTV Zrt. Vezérigazgatója. Én nagyon köszönöm, hogy ebben a mezőnyben részt vehettem és a Fődíj elnyerését nem kérdőjelezte meg senki az alkotótársak közül.

X. Göcsej Filmszemle Fődíj X. Göcsej Filmszemle Fődij X. Göcsej Filmszemle Zalaegerszegi Televízió összefoglaló

Április 29-én a Hír TV-ben átadtuk a Máriás filmet műszakilag is és aláírtuk a szerződést. A tervek szerint 2014 május 25-én este 22:05-kor a Vetítő című műsorban lemegy az 52 perces változata a filmnek. Amennyiben az EU választások miatt csúszik a műsor, úgy május 28-án szerdán 14:05-kor és május 31-én szombaton 22:05-kor kerül vetítésre szintén a Vetítő című műsorban.

A Zalaegerszegi Televízió szervezésében megrendezésre kerülő X. Göcsej Filmszemle weboldalán megjelent az előzetesünk.

Elkészült a Máriás Ferenc erdész: Életem című életrajzi dokumentumfilm előzetese. A filmjeink fül alatt megtekinthető. Két változat készült, az egyik 1:39 a másik 2:00. A film nevezésre került a Göcsej Filmszemlére, megyünk vele május 16-17 Zalaegerszegre. Bízunk benne, hogy a szakma és a közönség is jól fogadja majd a filmet az ország nyugati felében. 

A film vetítése sikeres volt, körülbelül 120-140 ember jött el és a Mindszenti közönség megtapsolta a filmet. Sokan gratuláltak, de nem hiszem, hogy mindez nekem szólt volna. A film főszereplője, Máriás Ferenc érdemeit dicsérték a tapsokkal,  jogosan! Folytatjuk a film vetítéseinek szervezését Székkutasra és Szegvárra és a Göcsej Filmfesztiválra való meghívásunk, mely ma érkezett, igyekszünk eleget tenni. 

Március 16.-án vasárnap délután 16:00-tól Mindszenten ismét levetjük a nagy érdeklődésre való tekintettel a Máriás Ferenc erdész: Életem című dokumentumfilmünket a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ Mozitermében.

Március 7-én és 8-án Szombathelyen a Savaria Filmszemlén leszünk a Máriás Ferenc erdész: Életem című dokumentumfilmünkkel. Majd március 16-án, vasárnap ismét Mindszenten a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban kerül vetítésre a film 16 órai kezdettel a nagy érdeklődésre való tekintettel. A vetítés, úgy döntöttünk ezúttal bizonyos formában ingyenes lesz. Ugyanis nem szeretnénk, ha valaki azért nem tudná megnézni a filmet mert a 300.- Forintos belépőt nem tudja megvásárolni, az gondot okoz a mindennapi asztalra való étel tekintetében. Várunk mindenkit szeretettel!

A Mártélyi vetítésről a Vásárhely24 is beszámolt, a képre kattintva megnyílik a cikk. Köszönjük nekik!

Máriás Ferenc film mártélyi bemutató 2014.02.21.

A Mártélyi Máriás Ferenc film telt házas bemutató jól sikerült, nagyon jó érzés volt ott lenni. A fotókat Baranyai Antal készítette.

Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.

Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.

Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.

Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.

Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.Máriás Ferenc filmbemutató Mártély 2014.02.21.

2014-ben folytatjuk a Máriás Ferenc erdész: Életem című 89 perces életrajzi dokumentumfilmünk vetéseit, a következő 2014 február 21-én lesz Mártélyon a Faluházban este 18:00-ás kezdéssel. Szervezzük a film vetítését a Los Angeles-i és a New York-i Magyar Házakban egy a XXI. századi internetes lehetőségeket felhasználó élő kapcsolásos filmbemutató sorozat első állomásaként a kint élő magyarság számára. További megrendezésre kerülő országos filmszemlékre is nevezzük a filmet. 

Máriás-Film-IHDS-2013

2013-ban a Géczy Gábor előadását rögzítettük Hódmezővásárhelyen, melyet a bejegyzés írásakor több mint 13 és fél ezren tekintettek meg. Készítettünk Rocco Jeans reklámanyagot és a Lactus cégnek egy 108 oldalas Televízió és Rádió műsorstruktúrát mely a technikai stúdió felszerelésre éppen úgy kitért, mint a stáb beosztására és a műsorok tartalmi és adásmenet szintű, perc alapú leírására. Leforgattuk Ujlaki Mária Erdélyi imádság és a Szociális otthon dala című saját szerzeményeinek kis klipjét. Tovább bővült a Dental Implant Center filmjeinek száma is és a Dante Dent Fogászati Centrum 2013 Referenciák fotófilmjeit 5 nyelven is mi készítettük. Dolgoztunk a Sorsunk Van című 2009-ben az AXN Filmfesztiválra készített rövidfilmünk burleszk változatán, melynek elkészülése 2014-ben várható és angol, illetve magyar nyelven lesz látható. A legnagyobb munka azonban 2013 szeptemberében kezdődött. A Máriás Ferenc erdész: Életem című 89 perces életrajzi dokumentumfilm vágását kezdtük meg. A filmhez rengeteg archív filmagyagot vásároltunk és az évek során forgatott összes lovas jelenetet felhasználtuk. Például szerepel a filmben 1997-ben általam forgatott lovastúra képanyagán túl a 2004-ben a Francia TV5 részére készített kisfilm lovas jeleneteiből is jó néhány. A dokumentumfilm 2013 november 25-én került zártkörű vetítésen bemutatásra Hódmezővásárhelyen az Emlékpont múzeum emeleti vetítő termében a családnak, a támogatóknak, a stábnak és a sajtónak. A film pozitív visszhangot kapott a megjelent cikkekben. Még november végén nevezésre került a film a X. Aranyszem Operatőr Film Szemlére is. A film nyilvános bemutatóját 2013 december 11-én tartottuk a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében Hódmezővásárhelyen. Mindszenten, Máriás Ferenc szülővárosában pedig telt házas vetítésen mutattuk be december 21-én a Mindszenti Művelődési Házban. A filmről megjelent írások közül néhány az alábbi linkeken olvasható: 

Vasarhely24_cikk_Mártélyi_vetítés Promenad_ez_tortent_213-ban_Mindszenten.png MindszentTV

Mindszenti_bemutato_20131221Mindszenti_vetites_elozetesVasarhelyi_vetites

Vasarhelyi_vetites_20131211Vasarhelyi_zartkoru_vetites_20131125Vasarhelyi_zartkoru_vetites_20131125

Vasarhelyi_vetites_elozetesMarias_film_2013_augusztusMarias_filmrol_cikk_20130826

Máriás-Ferenc-erdész-Életem-című-89-perces-életrajzi-dokumentumfilm

Kanadában 2012-ben a Kanadai Magyar Televíziónak nyújtottam segítséget 5 hónapon keresztül Torontóban. Művészeti vezető, felelős szerkesztő, adásrendező, adásvágó, operatőr, vágó és szaktanárként segítettem a munkát az elkészített száznál több adásanyagban, valamint felépítettük a Torontói Magyar Televízió green stúdióját. Az ott összeállt stábot betanítottam az adáskészítés minden fázisába. A Televízió új műsorstruktúráját felállítottam és a heti rendszerességgel készített félórás Magyar Képek Magazin műsorának nézettségét megsokszoroztuk a Canada OMNI Channel 4-on. Hazatérve Schachinger Tamás és Schachinger Lívia Los Angelesben élő barátaim esküvői filmjét forgattuk le a nyár közepén a Budai Várban két kamerával. Az esküvői film, mert ez nem egy videó lett, hanem egy 2 óra 20 perces HD film szerkezetét és képi világát a Kanadában látott, az ott használt esküvői filmes megoldások felhasználásával készítettük el. 2012 nyár végén összevágtam a Kanadában forgatott Latin Varázs formáció koncert filmjét, amit 3 kamerával rögzítettünk Torontóban 2012 február végén a Paraméter klubban. Októberben vágásra került a Kanadai Repüléseink klip, amely több repülőutat örökített meg kisgéppel Torontóban és környékén, a Niagaránál, Crafford Lake indiánfalu felett és Kingstonba. A klip nem Televíziós felhasználásra készült, csak barátságból, ettől függetlenül a Kanadai Magyar Televízió elkérte és adásba helyezte az egyik műsorában.  

Keresünk további archív anyagokat a Czene Ferenc életével kapcsolatos életrajzi dokumentumfilmünkhöz, melyhez már több 16 mm-es film is érkezett Los Angelesből. 

Czene-Ferenc-forgatási-werkfotó-2011Czene-Ferenc-az-életéről-szóló-dokumentumfilm-forgatásán-2011-ben

Szeptemberben forgattuk le a Duna TV Kívánságkosár című műsora számára Baki József Erdélyben Éltem című dalának a videó klipjét Los Angelesben és környékén. Augusztusban a San Fernandó Völgyi Magyar Református Egyház Szüreti Bálján forgattunk. A bálról 2 órás anyagot állítottunk össze a 3 kamerával készült felvételekből.
Júliusban fejeztük be a Dental Implant Center Hungary közel 10 perces filmjét, mely a hazánkban felfelé ívelő fogászati turizmus igazi, amerikai szintű reklámfilmje. 3 nyelven kérték, angolul forgattuk, német és olasz feliratozással láttuk el a filmet. A film sikerét az is igazolja, hogy a megrendelő Dental Implant Center Hungary azonnal kérte az egy és két perc közötti reklámfilm elkészítését is, melyet átadtunk. A UIPM filmünk sikerét igazolva a Operate-IQ Gmbh, a Lézer fegyver feltalálója és gyártója további filmek készítésére kért fel minket, melyekre örömmel vállalkoztunk. A Százhalombattai Világkupán 6 nap forgatással és egy hónap utómunkával további 8 filmet készítettünk el és adtunk át a Németországi Operate-IQ Gmbh-nak. A filmeket angol nyelven készítettük és rövidesen látható lesz a weboldalukon. Csak hab a tortán, hogy a filmek elkészülte előtt a Magyarországi Öttusa Szövetség is megkért minket, hogy a sportágat népszerűsítő filmjüket és Londoni Olimpiára szánt promó filmjüket is mi készítsük el. A film átadása a napokban történik meg és kellőképpen inspiráló hatással lesz a sportág felé kacsingató fiatal sportolók, a sportág iránt érdeklődők számára.

2011 februárjában és májusában, hosszas előkészítés után megkezdtük Máriás Ferenc életéről szóló dokumentumfilmünk forgatását. A 89 éves, Mindszenten élő Feri bácsi fantasztikus életúttal rendelkezik. 1922. február 22-én született és a hadifogságból regénybe illő módon megszökve főerdészként dolgozott nyugdíjba helyezéséig. Az azóta eltelt 30 év sem volt eseménytelen. Az állatok iránti szeretete, a lovak iránti rajongása, mely végig kísérte az életét, sok kalandba vitte és a kedvünkért 89 évesen is sokakat megszégyenítő módon ült fel a Felhő nevű lovára az első forgatási napunkon a film kedvéért. 

 Máriás-Ferenc-erdész-Életem-című-89-perces-életrajzi-dokumentumfilm Máriás-Ferenc-erdész-Életem-című-89-perces-életrajzi-dokumentumfilm-2013

Saját tervezésű házára rendkívül büszke, a padlástérből való etetése a lovaknak igazi találékonyságra vall. Külön a zabnak egy beépített csövön keresztül, szerteágazva lovanként, külön a széna egy csapóajtón keresztül, mindent úgy, hogy ne kelljen kimenni a hidegbe, ugyanakkor minden logikus legyen. Feri bácsinál minden természetes anyagból van és logikus. Máriás Ferenc az Alföldi lovas életben fogalom, élete, hitvallásai irányt mutathat sok ma élő embernek. Jókedvűen meséli el életének történeteit a dokumentumfilmünkben, jó humorát igazolva és könnycseppeket csalva majd a nézők szemébe. A dokumentumfilm tervezett címe: Máriás Ferenc: Életem. (2011)

  

Reményeink szerint rövidesen forgatásra kerül Czene Ferenc Los Angelesben élő ’56-os Magyar barátunk életéről szóló Dokumentumfilmünk. A film előkészületeit megkezdtük és az archív anyagok felkutatása is zajlik jelenleg. Czene Ferencről néhány mondatban. 1956-ban halálra ítélték és kénytelen volt menekülni hazánkból. Kaliforniában az ott élő Magyarság segítője, később vezetője is lett egy időre, majd 1989-ben „hazadisszidálva” a kárpótlásból visszakapott földjén, Gyula mellett elkezdte felépíteni saját tervei alapján a házát, mely az elmúlt 16 év alatt jelentős kulturális és művészeti központtá nőtte ki magát. A filmünk Czene Ferencről, életéről, gondolkozásáról, tetteiről az emigrációban eltöltött éveiről eredet archív filmanyagok felhasználásával és az általa felépített Czene Tanya kulturális múltjáról, jelenéről és jövőjéről szól majd. 

Varga-Árpád-Zsolt-és-Czene-Ferenc-a-film-forgatásán-2011-ben

2010. október végén, a Nemzetközi Öttusa Szövetség megbízásából készült az új lézeres lövészet technológiájáról és a gyakorlati használatáról szóló filmünk. A 2012-es Londoni Olimpián már ezzel a technológiával fognak versenyezni a sportolók. A film elkészült és nagy sikert aratott a Rigában rendezett nemzetközi konferencián. A film megtekinthető a www.pentathlon.org weboldalon a lap közepén található Pentathlon TV-ben. Kattints erre a linkre: http://www.pentathlon.org/media-centre/video-highlights/2010-videos/laser-shooting4371

Októberben fejeztünk be egy Tanzániai úti filmet a Sumi-Agro cég megbízásából. A nyár végén, Szeptember elején forgattuk le a Budapest, Budapest Te Csodás… című kuplé klipet Farkas Bálint és Bálint Emese szereplésével. A klip producere a Los Angelesben élő Előd László volt. A klip megtekinthető a Filmjeink fül alatt.

Jelenleg azon dolgozunk, hogy megtöltsük tartalommal az oldalakat. Lesznek itt a 25 év alatt készült filmekből ízelítők, jelenetek, stábfotók, linkek, forgatókönyvek melyek itt íródtak, de elérhető lesz néhány nagy Hollywoodi film eredeti forgatókönyve is.